DSC01491_head

Ezúttal a Neyyar folyó duzzasztógátjánál található elefánt rehabilitációs központba fogunk ellátogatni. A természetvédelmi területen található elefántmenhely, mely 2008 augusztusa óta üzemel, segítségre szoruló elefántokat ápol. A centrum lakói között találhatunk 88 éves öreg elefántot, aki már nem tud dolgozni, sérült állatot, vagy éppen édesanyjukat elvesztett elefántborjakat. A legnagyobb élményt az elefánt megülése tartogatja számunkra.

DSC01475DSC01486Az út szélén lévő kis építményre lépcső vezet fel, ahonnan már elefántmagasságba kerülve könnyedén foglalhatunk helyet az óriásemlős matraccal fedett hátán. Hihetetlen érzés, ahogy a nagy test megmozdul alattunk. A menet után megsimogathatjuk kedves járművünket. Ezután figyelemmel kísérhetjük az elefántok fürdetését, sőt részt is vehetünk benne. A fürdetéshez kefét használnak, amivel végigsúrolják az állat testét, aki a vízben áll, vagy éppen az oldalán fekve félig a vízben élvezi a megtisztulást. Fürdés után jön az etetés, amelyben szintén tevékenyen részt vehetünk. Főtt rizs és jaggery (barna, melaszos nád- vagy pálmacukor) keverékét kapják az állatok golyókká formálva.

A központ egyik legfiatalabb lakója 2 és fél éves, 150 cm magas. Vele is megismerkedhetünk testközelből. Értékeinkre vigyázzunk, mert az érdeklődő kis ormány hamar megszabadíthat bennünket a lógó ruhadarabjainktól, táskánktól.